Megjelent a TÁMOP-Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása pályázat A civil szervezetek minden egészséges fejlődésű társadalomban az élet minden területén jelen vannak, és kiemelt szerepet látnak el. Olyan építőkövei a modern, pluralista demokráciáknak, melyek hátteret biztosítanak az állampolgároknak az önkéntes szerveződésre közös értékek mentén. Általa gyorsabban érhetik el e célokat, legyen az a rászorulók felkarolása, kóbor állatok gondozása vagy valamilyen szabadidős klub fenntartása. Mivel sok feladatot átvehetnek az államtól, ezért szerepvállalásuk támogatást nyújthat a társadalmi problémák kezelésében, és ha az általuk vállalt tevékenység a közösség emberi szükségleteinek kielégítésére irányul, akkor jó befektetés az államtól, ha támogatja őket. A döntéshozók az ÚSZT keretein belül sok olyan pályázati forrást nyitnak meg, melyek általánosságban nonprofit szervezetek finanszírozásával foglalkoznak, az olyanok, amelyek viszont kimondottan civil szervezetek fejlesztését célozzák meg, már ritkábbak. Ilyen most a TÁMOP-5.5.3-as pályázati alap. Ha nem is feltétlenül közvetlenül, de szakértő szervezeteken át igyekszik a pályázati rendszer is segíteni a civileket. Hogy egyszerűsítse a pályázók dolgát, és hogy anyagi lehetőségeiből (vagy épp lehetetlenségeiből) kifolyólag senki ne maradjon ki a körből, a pályázat támogatási mértéke 100 %-os, ami azt jelenti, hogy akár önerő nélkül is igénybe vehető, vissza nem fizetendő támogatás formájában. Általános eljárás, hogy előleg is igényelhető, azaz a pályázónak akár ideiglenesen sem kell saját pénzt fektetnie a projektbe. A húsz és ötven millió forint között mozgó támogatási összeg lehetővé teszi, hogy akár nagyobb volumenű, összetett szerveződések, többügyfeles fejlesztések is lehetővé váljanak. A pályázati összegből fedezhatő az adott térségben működő, támogató tevékenységet végző civil szervezetek helyzetének elemzése, fejlesztési igényeinek feltérképezése, a célcsoport-szervezetek kijelölése, majd e szervezeteknél szervezetfejlesztési tevékenység beindítása. Ez utóbbi változatos területeket fedhet le: lehet átvilágítás, fejlesztési tervek és távlati stratégiák kidolgozása, jogi, informatikai, pénzügyi és egyéb tanácsadás, sőt képzések, tréningek szervezése kifejezetten a korábban említett átvilágítás nyomán felmerülő szükségszerűségek alapján. Ebből a kínálatből a pályázó természetesen szabadon válogathat elképzelései szerint, azt érdemes szem előtt tartani, hogy mi az, amit a leghasznosabbnak tart, és mi az, amelyről a pályázati hatóság is azonos véleményen van. A hatóság ezt leggyakrabban belső költségarány-korlátok állításával jelzi. A tervnek természetesen illeszkednie kell a helyi, térségi igényekhez, melyek országrészenként mások és mások. A TÁMOP-5.5.3-as pályázati forrás várhatóan a 2011-es év második félévében nyílik meg. A pályázati forrás népszerűnek ígérkezik, hiszen a pályázók köre meglehetősen széles, tehát érdemes az mihamarabb beadni a pályázati anyagot, hogy biztosan ne merüljön ki az alap 1,88 milliárd forintos összege. (Korábbi EU-pályázatok esetén előfordult már, hogy jogosult és helyes pályázatok nem kaptak támogatást forráshiányból kifolyólag). Ezt kiküszöbölendő érdemes már most, a pályázat megjelenése előtt legalább nagyjából, házon belül felvázolni a projektet, számba venni a környező igényeket és a lehetőségeket, majd szakértőkkel (pályázati projektmenedzserekkel) venni fel a kapcsolatot, hogy segítsenek a projekt szakmailag és formailag is helyes megírásában. Ajánlott teljeskörű pályázati projektmenedzsmentet biztosító szolgáltató igénybevétele, hiszen az ilyen típusú cégek nem csupán pályázatírást végeznek, hanem a győzelem után is az ügyféllel maradva átveszik a pályázat összes adminisztratív feladatát, hogy ő kizárólag a projektjének szakmai részére koncentrálhasson. Civil szervezeteknek szolgáltató szervezetek: érdemes figyelni tehát a pályázati kiírásokat, a TÁMOP-5.5.3bármikor megjelenhet! Szechenyi terv keretén belül a Támop pályázatok ismertetése